TÁMOGATÁS

Korábban, amíg a Magyar Bibliatársulat bibliakiadási munkáját a Bibliatársulatok Világszövetsége is támogatta, rendszeresen juttathattunk ingyenesen Bibliákat a református gyülekezeteknek az egyházkerületeken keresztül. A '90-es évek közepe óta a munkánk anyagi fedezetét immár kizárólag a tagegyházak támogatásai jelentik, a Református Egyház esetében ez a bibliavasárnapi perselypénzekből befolyó támogatás.
Ez a helyzet a korábban szokásos ingyenes bibliaosztásokat már nem teszi lehetővé, ezért folyamodtunk a "nonprofit" szervezetek világszerte és hazánkban is egyre inkább bevett gyakorlatához, az adománygyűjtéshez (fundraising). Az egyéni támogatóinktól kapott támogatásokat azonban nem a MBTA fenntartására fordítjuk, hanem azokból évente két alkalommal egy-egy nagyobb mennyiségű Bibliával támogatjuk az egyházainkban, így a Református Egyházban is folyó missziói munkaágakat.
Ezekről az akciókról gyülekezeteink mindig időben értesülhetnek körleveleinkből és a hozzájuk kapcsolódó "Bibliánk" című hírlevélből.
Copyright MBT©2005.  I  Javasolt felbontás: 1024x768  I  Ajánlott böngésző: IE 6.0