KIADÁS

A bibliakiadás a rendszerváltást megelőzően a Bibliatanács "létértelme" volt, de 1991 és 2005 között továbbra is a Magyar Bibliatársulat Alapítvány elsőrendű feladata maradt: rendszerváltozás utáni első éveket követően (amikor az egekbe szöktek a bibliakiadási számok) évente mintegy 40 ezer teljes Bibliát adunk ki, ezeknek körülbelül a fele revideált Károli, a másik fele új fordítású Biblia. A két bibliatípus fogyási adatai lassú eltolódást mutatnak az új fordítás irányába, amelynek szövege már jobban érthető a fiatalabb korosztályok számára. Igyekszünk egyre több formátumban is kiadni a Bibliát, hogy így eltérő igényű és érdeklődésű embereket érjünk el Isten igéjével.
Vannak Újszövetség illetve Újszövetség-Zsoltárok kiadásaink, missziói célokat szolgáló evangéliumi füzeteink, "magyarázatos" és kétnyelvű Bibliáink valamint az iskolai tananyagot tükröző bibliai szövegválogatásunk a diákok részére. A színes képekkel, festményreprodukciókkal illusztrált Újszövetség és a Biblia hatástörténetét a magyar festészetben bemutató kiadványaink (Biblia a magyar festészetben) már a szélesebb nagyközönség felé tekintenek, s azokat igyekeznek elérni, akik nem a személyes igeolvasás vagy a vasárnapi igehirdetés felől közelednek a Szentíráshoz. Bibliai történetek gyerekeknek című kiadványunk a Biblia tartalmával ismerteti meg a kisebbeket, míg az Ismered a Bibliát? az általános iskolás korosztályhoz igazított átfogó ismereteket közöl Könyvek Könyvéről. A felnőttek számára ugyanilyen kettős feladatot lát el két legújabb kiadványunk, a 2004 végén megjelent Bibliaismereti kézikönyv és a Biblia története. A Biblia szövege majdnem teljes egészében hozzáférhető már audio kazettákon és hamarosan CD formátumban is.
Copyright MBT©2005.  I  Javasolt felbontás: 1024x768  I  Ajánlott böngésző: IE 6.0